A pályázat

Az íróasztal mögött ülő kopaszodó férfi élvezettel beszélt. Átfogalmazva ugyan, de többször mondta el ugyanazt. Néha az ujjával rábökött az asztalán fekvő iratokra, hogy nyomatékot adjon a mondandójának.

Vele szemben, az asztal túloldalán egy negyvenes férfi és egy hasonló korú nő – a beosztottai – foglaltak helyet. Mindketten udvarias arccal hallgatták a felettesüket, de a gondolataik egészen máshol jártak.

Az asszony azon igyekezett, hogy az ingerültsége ne üljön ki a vonásaira. Nem az volt a problémája, hogy a pályázati anyagot, - amit egyedül is játszva össze tudott volna állítani -, valaki mással közösen kell elkészítenie. Csak az zavarta, hogy éppen ezzel az emberrel kell összedolgoznia, aki mellette ül. Az elmúlt két hónapban, amióta az átszervezések miatt egy osztályra kerültek, talán ha két szót váltottak egymással. Köszöntek, ha találkoztak, semmi több, és ez a nőnek tökéletesen megfelelt. Nem szimpatizált a férfival, sőt, egyenesen nagyképű, beképzelt alaknak tartotta. Még a teakonyhába se ment be eddig, ha a férfi éppen ott volt, hogy kávét töltsön magának, mert nem akarta, hogy kényszerből beszélgetniük kelljen. És most muszáj együtt dolgozniuk…

A gondolattól még a hideg is kirázta.

A férfi észrevette, hogy a nő megborzongott, de nem érdekelte.

Unta már a főnök szónoklatát, és alig várta, hogy végre kimenekülhessen az irodájából. De tapasztalatból tudta, hogy még eltart egy darabig, mire visszamehet a saját íróasztalához. És tudta azt is, hogy kár minden szóért: ha tetszik, ha nem, ezzel a nővel lesz kénytelen egy tökéletes pályázati dokumentumot összehozni. Elképzelése sem volt, hogy tudnak majd kijönni egymással, mert azzal tisztában volt, hogy az asszony nem kedveli őt. Persze ő sem tett semmit ez ellen, mert – bár alig tudott a nőről valamit -, egy megjátszós, buta libának tartotta, aki egészen biztosan csak azért kapta ezt a fontos beosztást, mert valakinek a valakije…

Ő pedig az ilyenekkel nem tud mit kezdeni.

*

A határidő, amit kaptak, szoros volt, így a főnöktől kijőve máris munkához kellett látniuk. Az asszonynak volt néhány hasznos gondolata, ezeken járt már az esze, amikor a férfi felé fordulva csak ennyit kérdezett:

-Magánál, vagy nálam?

Mire kimondta a szavakat, rájött, hogy ezt nagyon eltolta. A férfi elkerekedett szemekkel nézett le rá, ő pedig zavarában fülig pirult, ám szinte egyszerre el is nevették magukat.

Megtört az "átok".

Az első egyeztetésre a nő irodájában került sor. Míg a férfi áthozta a laptopját és a jegyzeteit, addig az asszony készített maguknak két kávét, és a fiókjából előkerült néhány csokis keksz is.

Míg elnézte, hogy az asszony a kekszeket kistányérra teszi, a férfi arra gondolt, hogy talán nem is lesz olyan szörnyű együtt dolgozni vele.

Talán még élvezni is fogja…

Mialatt a férfi komoly arccal magyarázott, a nő meglepetten nyugtázta, hogy a szeme olyan barna, mint az olvadt csokoládé…

*

A második megbeszélésen tegeződtek össze, és teával ittak pertut.

*

Harmadik alkalommal a férfi egy doboz bonbont vitt magával, mert addigra tudta már, hogy a munkatársnője mennyire édesszájú.

És azt is megállapította, hogy okos és kedves is. És határozottan csinos.

Igaz, kissé feltűnő ékszereket visel, amit ő a saját feleségén nem szívesen látna, de a kolléganőjének kimondottan jól állnak…

*

Legközelebb már szinte baráti hangulat uralkodott közöttük.

Nem is kezdtek azonnal dolgozni, hanem a kávé mellett magukról meséltek egymásnak.

A nő a kislánya, a férfi pedig a fiai fotóját mutatta meg a telefonon.

Mialatt a gyerekeikről beszélgettek, mindketten arra gondoltak, hogy kellemesen csalódtak a másikban…

*

Egy héttel később a férfi azt latolgatta, vajon az asszony elfogadna-e egy munka utáni italmeghívást…

Amikor a férfi a hóna alá fogta a laptopját, elköszönt, majd elment, az asszony kis csalódást érzett. Szeretett volna még együtt lenni vele…

*

A kívánt határidőre a pályázati anyag elkészült.

A főnök meleg szavakkal gratulált a kiváló közös munkához, majd útjukra bocsátotta a kollégákat.

A férfi és a nő kissé zavartan álldogált a folyosón.

Mondani szerettek volna valamit egymásnak, de az egyik a bátorságot, a másik a szavakat nem találta.

Végül a férfi karon fogta a nőt, és beterelte a saját szobájába.

Becsukta az ajtót, majd gyengéden átölelte az asszonyt és finoman megcsókolta.

A nő a férfi nyaka köré fonta a karját, és átadta magát a csóknak, de egy pillanattal később mégis elhúzódott.

-Sajnálom – súgta.

Az olvadt csokoládészínű szempár bánatosan nézett vissza rá…

*

A férfi és a nő jó kollégákként dolgoztak együtt.

De kettesben maradni sosem mertek többé…