Szerelmes
vagyok.
Szeretek
egy nőt, akinek a pillantásától kiszárad a torkom és hevesebben ver a szívem.
Aki
olyan hatással van rám, mint ahogy eddig csak egyszer volt valaki.
Az,
akit feleségül akartam venni.
De
aki végül elhagyott egy másik férfiért…
Azt
hittem, vége az életemnek, és sosem fogom kiheverni a csalódást.
Belevetettem
magam az élet sűrűjébe, hogy ne kelljen gondolkodnom, és hogy más asszonyok
ölelése feledtesse velem azét az egyét.
Hosszú
ideig áltattam magam azzal, hogy jó irányba haladok, ám egy józan pillanatomban
rájöttem, hogy éppen egy mély szakadék felé tartok.
Felálltam
a padlóról, megráztam magam, és igyekeztem hasznos, jó dolgokkal foglalkozni. Az energiáimat sporttal kötöttem le, a szépség iránti vágyamat pedig a
festéssel elégítettem ki.
Viszont
szükségem volt arra is, hogy valaki szeressen, öleljen és boldoggá tegyen.
Valaki, akinek fontos vagyok, aki rajong értem.
Meg
is kaptam.
Kedves,
vidám lány, valósággal imád engem, és eszében sincs másra nézni rajtam kívül.
Minden
úgy jó neki, ahogy nekem.
Sosem
kérdezi, merre jártam, kivel voltam, mit csináltam.
Még
akkor sem, ha sejti, hogy más nőnél
töltöttem az éjszakámat.
Elfogadja,
tudomásul veszi, hogy vannak mások is az életemben, de tudja, hogy ő az, akihez mindig visszamegyek.
Nem
követel, nem lázad, és hálás minden percért, amit vele töltök.
Nekem
pedig mindez tökéletesen megfelel.
Hosszú
ideje így megy ez már közöttünk.
És
tudom, hogy egy szavamba kerülne, hogy a feleségem legyen.
De
én nem akarom elvenni őt.
Kedvelem,
de nem szeretem.
Legalábbis
nem úgy, ahogy ő engem, hiszen féltékeny
sem voltam rá soha.
Azt
hiszem, ezzel ő is tisztában van, mégis ragaszkodik hozzám. Mert szeret.
Ezért
akart tőlem gyereket.
Eleinte
nem is tudtam, mit válaszoljak, amikor előállt a kéréssel. Ő, aki soha, semmit
nem várt tőlem! Napokig gondolkodtam a dolgon, de aztán ráálltam.
Csakhogy
feltételekhez kötöttem a hozzájárulásomat.
Elmagyaráztam,
hogy csakis abban az esetben vállalom, ha megérti, a kapcsolatunk szemernyit
sem változik. Továbbra sem veszem feleségül, továbbra sem költözöm össze vele,
és ezután is csak akkor látogatom meg őt, - vagyis hát majd őket -, amikor
nekem tetszik.
Adok
neki pénzt, a gyerek megkaphatja a nevem, de ennyi, és nem több.
Azt
hittem, tiltakozni fog, de nem tette.
Boldogan
elfogadta a helyzetet.
Mialatt
a gyermekünket várta, ugyanúgy viselkedtem vele, mint korábban. Illetve
megpróbáltam másként nézni rá, úgy, mintha szerelmes lennék belé…
De
nem sikerült.
Aztán
megpróbáltam rájönni, hogy vajon miért nem.
Az
biztos, hogy nem a többi nő miatt, akikkel futó viszonyaim, vagy egyéjszakás
kalandjaim voltak.
Nem.
Valami
egészen más az ok.
Valaki más…
Valaki,
akit eddig csupán fényképen láttam, egy közösségi oldalon.
Valaki,
akinek a tekintete a szívemig hatolt.
Valaki,
akinek csak a nevét tudom, ám arról fogalmam sincs, merre keressem.
Amikor
Ő kezdeményezett, akkor megrémültem.
Én, aki megszoktam a rajongói üzeneteket.
De
túlságosan is nagy hatással volt rám már a fotója is. Mi lenne, ha még szembe
is jönne velem?!
Nem
Ő volt az első, aki így közeledett hozzám.
De
Ő az egyetlen, aki felkeltette az érdeklődésemet.
Csak
néztem-néztem Őt, és elképzeltem, milyen lenne Vele…
Napokig
vívódtam, hogy mit tegyek. Éreztem, hogy a szabadságom, a nemtörődöm agglegény
életem kerül veszélybe, ha közel engedem magamhoz.
Aztán
döntöttem.
Nem
bánom, jöjjön, aminek jönnie kell!
Csakhogy,
mire összeszedtem magam, hogy válaszoljak az üzenetére, Ő már törölte az
adatlapját. Én pedig azóta is átkozom magam a bizonytalankodásomért…
Mindez
már két évvel ezelőtt történt, én mégsem tudom elfelejteni Őt.
Pedig
próbáltam.
Nagyon
is.
Ezért
engedtem a barátnőm kérésének.
Azt
hittem, legalább ez segít…
A gyermekem
imádni való kis kölyök. Az anyja hálás nekem érte, és én is az vagyok neki, amiért
megajándékozott az apaság érzésével. Igazán kár lett volna kihagyni, mert
tényleg csodálatos!
Csak
hát…
Milyen
más lett volna, ha Ő szüli meg a
gyerekemet!
Apa
lettem, de az életem semmit sem változott.
Ugyanúgy
jövök-megyek, mint korábban.
Ugyanúgy
nem kötelezem el magam.
De
annyi változás azért történt, hogy egyre erősebb késztetést érzek annak a nőnek
a felkutatására, aki megzavarta a nyugalmamat.
Meg
fogom találni!
Minden
eszközt be fogok vetni annak érdekében, hogy ráleljek, és magamhoz kössem.
Mert
Ő az én igazi párom, ebben immár egészen
biztos vagyok.
Tudom, érzem, hogy mi ketten összetartozunk.
Tudom,
érzem, hogy Ő is gondol rám…
A
Sorsra bízom, mikor találok Rá. Ha holnap, ha egy év múlva, nem számít.
De
már én is elindultam felé. És tudom, hogy amikor eljön az ideje, nem pusztán
gondolatban, hanem a valóságban is egymáséi leszünk…
