Reggelenként
nem fordított sok figyelmet az utastársaira.
Csak
bámult ki az autóbusz ablakán, és a gondolatai vagy az előtte álló nap
feladatai, vagy az előző éjszakai álma körül forogtak.
De
a délután egészen más volt!
Akkor
érdeklődéssel hallgatta a diákok egymás közti beszélgetését a sok házi
feladatról, vagy éppen a kis közösség aktuális pletykáiról.
Magában
mosolyogva nézte az édesanyákat, akik a gyermekeiket kísérték haza a
bölcsődéből-óvodából-iskolából. Közben pedig a saját két, immár felnőtt fiára
gondolt. Az idősebbik ígéretes reklámszakember, aki évek óta együtt él egy
kedves lánnyal, a kisebbik pedig nemrég, az egyetem végeztével hagyta el a
szülői házat, hogy egy vidéki városi kórházban álljon munkába.
De
legjobban a fiatal szerelmeseket szerette figyelni.
Nosztalgiával
és némi irigységgel szemlélte őket, miközben magában minden párnak sok
boldogságot kívánt.
De
igen, egy picit valóban irigy volt.
Irigyelte
őket a fiatalságukért, a boldogságukért, és a hitükért, amivel egymás szemébe
néztek.
Hitték,
hogy megtalálták az igazit, és hitték, hogy övék az örök boldogság.
Ő
is ugyanígy, és ugyanabban hitt valamikor régen…
Többször,
és őszintén végiggondolta már az életét.
Nem
egyszer eltöprengett azon, hogy vajon mit csinálna másként, ha újrakezdhetné.
De
nem változtatna semmin.
Minden
úgy jó, ahogy van.
Mert
nem lehet egy rossz szava sem, hiszen az Élet kegyes hozzá.
Nagyon
rendes, nagyon jó ember a férje.
Egészséges
és sikeres gyerekei vannak.
Megvan
mindene és nincsenek anyagi gondjai sem.
Csak
éppen…
*
Egyik
reggel, amikor egy kimerítő tárgyalás után bement az irodai konyhába,
legnagyobb meglepetésére egy idegen férfival találta szembe magát, aki éppen
kávét készített. Köszöntek egymásnak, aztán a férfi bemutatkozott, és elmondta,
hogy ő az új gazdaságis kolléga.
Az
asszony csupán egy mosollyal nyugtázta az információt, de a nap folyamán a
gondolatai többször is visszatértek a férfira.
Néhány
nap elteltével beszédbe elegyedtek, egy hét múlva már rendszeresen együtt
kávéztak.
Nem
sokkal később pedig nyílt titokként kezelte mindenki, hogy a harmincas, elvált
új kolléga rajong érte, a középkorú, férjes asszonyért.
Ő
pedig határozottan élvezte a helyzetet!
Soha,
egyetlen pillanatra sem merült fel benne, hogy engedjen a csábításnak, és
viszonyt kezdjen a férfival.
De
legyezte a hiúságát, hogy akár meg is tehetné…
Jót
tett az önbizalmának, hogy felkeltette egy nála fiatalabb férfi érdeklődését.
Sokkal
többet mosolygott.
Még
csinosabban öltözködött.
Szabályosan
kivirult.
És
rájött, hogy ez hiányzott az életéből.
Ez
a figyelem.
Ez
a gyengéd törődés.
Ez
a kis izgalom.
De
végre megkapta…
Nem
bátorította a férfit, és nem is flörtölt vele.
De
nagyon élvezte a helyzetet!
Végre
újra úgy érezte, hogy tele van élettel.
Végre
nem kesergett a korán.
Végre
ismét Igazi Nő volt!
A
férje is észrevette a változást, de nem szólt semmit.
Csak
előfordult, hogy délután egy csokor virággal várta a párját az irodaház előtt.
Vagy,
mire a felesége hazaért, gyertyafényes vacsorát készített.
Mert
ráeszmélt, hogy nem elég a megszokás, nem elég a tudat, hogy minden rendben van a házasságukkal.
Nem
elég, hogy ő maga tisztában van vele, mennyire szereti a feleségét.
Ezt
az érzést ki is kell mutatnia!
Különben
akár el is veszítheti.
És
ő már nem tudna az asszony nélkül élni.
*
Az
asszony reggelenként frissen, üdén szállt fel az autóbuszra.
Végre
minden olyan volt, mint régen, a házassága kezdetén.
Csak
a boldogsága lett mélyebb, teljesebb.
Végre…
