A férje már másodszor kopogott be a fürdőszobába, jelezvén,
hogy lassan indulniuk kellene.
Színházjegyük volt estére, előtte pedig egy meghitt vacsorát
terveztek elkölteni.
Napok óta erre várt, előre örült a kellemesnek ígérkező
programnak.
Napok óta, igen.
De az a ma délutáni találkozás…
Hát, az mindent elrontott!
Az asszony csak állt a tükörképével szemben, és nézte, ahogy
gondosan sminkelt arcán lassan lefolyik egy könnycsepp…
Csak kenyérért ugrott be a pékségbe, aztán igyekezett volna
haza, hogy legyen ideje egy forró fürdőre, és a nyugodt készülődésre.
Ám a tervét nem tudta megvalósítani, mert a boltból kijövet
egy férfihang köszönt rá.
Hirtelen nem tudta hová tenni a vonzó arcot, a rövid, őszes
hajat, a nevető szájat, ám a meleg barna szempárt már felismerte.
A férfi és ő csoporttársak voltak az egyetemen.
Mialatt felelevenítették a közös emlékeket, az asszony
évekkel fiatalabbnak érezte magát.
Hogyne, hiszen gondolatban újra az egyetem előadótermében
ültek, és átélték együtt a múltat.
A nosztalgiázás perceit aztán a jelen történései követték.
Kölcsönösen biztosították egymást arról, hogy egyikük sem
változott az eltelt huszonnégy év alatt. A nő mosolyogva legyintett a férfi
bókjai hallatán, magában pedig megállapította, hogy egykori tanulótársa valóban ugyanolyan, mint volt. Jóképű,
vonzó csibész!
Mialatt erre gondolt, beszámolt beszélgetőpartnerének az
életéről. Büszkén mesélte, hogy a gyerekei felnőttek: az idősebbik külföldön
dolgozik, a fiatalabb pedig nemrég költözött össze a párjával. Esküvőt és
családot terveznek, így ő maga lassan a nagymama szerepre készül. De addig,
ameddig ez bekövetkezik, lubickol az élet ajándékaiban, élvezi a munkáját és a
boldog életet a csodálatos férjével. Az asszony mindezt mosolyogva mondta, és
hangjából nem tudta – de nem is akarta – eltüntetni az elégedettséget.
Aztán a férfira került a mesélés sora.
Elmondta, hogy a diploma megszerzése után valóban külföldre
ment, ahogy tervezte. Hosszú ideig élt a hazájától távol, de pár éve már itthon
boldogul. Saját cége van, és tavaly óta rendezett családi élete is.
Az asszony kérdő pillantására elnevette magát, és ragyogó
arccal vallotta be, hogy igen őt is elérte a végzet. Szerelmes lett egy
fantasztikus, fiatal nőbe, akit nem habozott feleségül venni, annak ellenére,
hogy sosem hitte volna, hogy ez vele valaha is megtörténik.
És ez még mind semmi!
A felesége állapotos, és immár a hetedik hónapban van!
A férfi arca ragyogott, lerítt róla a boldog büszkeség.
Az asszony is mosolygott, ám tudta jól, hogy nem őszintén…
Nem sokkal később, miután névjegyet cseréltek, elbúcsúztak
egymástól, és mindketten mentek a dolguk után.
Az asszony kevéssé lelkesen igyekezett hazafelé.
Már nem örült az esti programnak.
Legszívesebben a fejére húzta volna a párnát, és alaposan
kisírta volna magát.
Ehelyett azonban úgy tett, mintha továbbra is minden rendben
lenne.
Sejtette, hogy a férjét nem tudja becsapni, de tudta azt is,
hogy élete párja nem fogja faggatni. Az együtt töltött évek alatt a férje már
megtanulta, hogy kár kérdezni: amit nem akar megosztani, azt felesleges
kérdezni.
Így aztán a szükséges párbeszéden kívül nem hangzott
közöttük más szó, és végül a nő bevonult a fürdőszobába, hogy elkészüljön az
estére.
Mialatt folyatta a kádba a vizet, az öklét a szájába tömve
sírt.
Az élet igazságtalansága felett érzett bánata olyan hatalmas
volt, hogy legszívesebben ordított volna.
Mert hát hogy is van ez?!
Ő is negyvenhat éves, és a férfi is annyi, akivel délután
találkozott.
Mindketten középkorúak, de nem ugyanúgy élik az életüket.
Megvan mindenük, jók a körülményeik.
De…
De ő, ha belenéz a tükörbe, akkor egy ápolt, dekoratív,
csinos asszonyt lát, aki sokat tesz azért, hogy egy idegen szemében pár évvel
fiatalabbnak hasson.
És a régi iskolatárs? Ő is így tesz?
Nem, dehogy!
Ő egy örökifjú!
A szeme körüli apró ráncok még férfiasabbá teszik amúgy is
vonzó vonásait.
És az őszes haj?
Ezért vadulnak meg a nők! Egészen biztos, hogy soha eszébe
sem jutott, hogy befestesse!
Egyidősek ők, ketten…
A férfi nemsokára apa lesz.
Ő pedig hamarosan nagymama.
Ha az élet úgy hozná, akár együtt is tologathatnák a
babakocsikat egy parkban.
Egy fiatal apuka,
és egy jó karban lévő, - ám akkor is – középkorú
nagymama…
És ez olyan igazságtalan!
A könnycsepp lefolyt az arcán, és a szemfestékkel keveredve
fekete csíkot hagyott az asszony arcán.
Most, hogy így látta a tükörképét, meg kellett állapítania,
hogy igazán látszik rajta a kora.
Kezébe vett egy vattapamacsot, és óvatosan lemosta az
arcáról az elkenődött festéket.
Vajon mit tehetne magával, hogy újra fiatal lehessen?
Semmit.
De ha továbbra sem hagyja el magát, ha továbbra is törődik a
testével, és ügyesen bánik a kozmetikumokkal, akkor még mindig letagadhatna pár
évet.
És mosolyoghat a hitetlenkedőkön, akik nem hisznek neki, ha
bevallja a valós korát.
És azt sem fogják elhinni, hogy nem a gyerekét, hanem az
unokáját sétáltatja.
Mert csinos, vonzó és fiatal.
Még mindig az.
Csak azért is az!
Gyorsan befejezte a sminkje korrigálását, és rámosolygott a
tükörképére.
Meg volt elégedve a látvánnyal.
Aztán kilépett a fürdőszobából, és örömmel fogadta az apró
csókot, amivel a férje az elismerését fejezte ki.
Az asszony már nem volt szomorú.
Sőt, ismét boldog volt és elégedett.
No meg, egy picit rosszmájú is.
Arra gondolt, hogy ameddig ő szórakozni, vacsorázni,
kikapcsolódni jár, addig a volt iskolatárs pelenkázni fog…
