Rossz
volt az éjszakája, és fejfájással ébredt. Tudta, hogy ilyenkor egész nap
szenvedni fog, mert nem használt sem gyógyszer, sem egyéb okosság.
Túl
kell lennie a napon, és kész.
Egy
pillanattal később azonban felderült az arca.
Eszébe
jutott, hogy aznap egy érdekes találkozás vár rá.
Nem
randevú, dehogy, sőt, ellenkezőleg! Üzleti tárgyalásra jön hozzájuk egy partner
cég ügyvezetője. De amikor felhívta, hogy időpontot egyeztessen vele… nos,
akkor némileg elkalandoztak a gondolatai. Mert a férfinak olyan kellemes hangja
volt!
Lehunyt
szemmel elképzelte maga elé a férfit: magas, barna, jóképű…
A
gondolattól, hogy aznap végre találkoznak, felvidult, és reményekkel telve ment
el zuhanyozni.
Hátha
tényleg megtetszik neki a férfi.
És
hátha kölcsönös lesz a vonzalom…
A
zuhany alatt azonban tovább szőtte az ábrándképet.
Elképzelte,
hogy közte, és az ismeretlen között szerelem szövődik.
Romantikus,
szenvedélyes szerelem.
Hogy
egy napon a férfi beállít majd az irodába, ahol őt egyedül találja.
És
nem szól semmit, nem kér engedélyt, hanem szorosan magához öleli őt, és vadul
megcsókolja.
És
nem éri be ennyivel.
Hanem
ott, az irodában letépi róla a blúzát, és…
Érezte,
hogy az erotikus gondolatoktól elvörösödik, és gyorsan hideg vizet folyatott a
testére.
Délután
háromra már szinte duplán látott az egyre erősebb fejfájástól. Már nem szőtt
romantikus ábrándokat, csupán arra vágyott, hogy végre hazamehessen, és magára
húzhassa a takaróját.
Aludni
vágyott, csendben, nyugalomban, békében.
Amikor
azonban a földszinti recepcióról feltelefonáltak, hogy megérkeztek a háromórai
vendégek, a szíve kissé hevesebben dobogott.
De
amikor a partnerek beléptek, és bemutatkoztak, a lelkesedése azonnal
alábbhagyott.
A
kellemes hangú férfi alacsony, vörös hajú kis csúnyaság volt, és az asszonynak
minden erejére szüksége volt, hogy a csalódottságát leplezze. Miközben
udvariasan bemutatkozott, magát ostorozta, amiért belelovalta magát egy
ábrándba.
Egy
alap nélküli vágyképbe.
Egy álomba.
Kifejezett
dühöt érzett, amiért a férfi nem felelt meg a róla festett képnek. Haragudott
rá azért, mert olyan, amilyen, és szinte gyűlölte, amiért ismeretlenül is
fantáziált róla.
Soha
nem történt még vele ilyen, így nem is tudta, hogyan kezelje ezt a helyzetet.
És
minden önuralmát latba vetette, hogy a lelkében dúló viharról a környezete ne
vegyen tudomást.
Igyekezett
a füzetébe temetkezni, és eldöntötte, hogy inkább minden elhangzott szót
papírra vet, de nem néz a férfira, aki ekkora csalódást okozott neki.
Szorgalmasan
rótta a sorokat, amikor a tárgyalás kezdete után nagyjából tíz perccel új
résztvevő érkezett. Az asszony automatikusan nézett csak az ajtó felé, mert alapvetően nem
érdekelte, hogy ki az, aki elkésett.
Ám
amikor meglátta az újonnan érkezőt, kiesett a kezéből a toll.
Magas,
sötétszőke, szemüveges, szégyenlős mosolyú férfi csatlakozott a
tárgyalópartnerekhez, aki azonban később cseppet sem bizonyult félénknek.
Stratégiai
igazgatóként úgy tűnt, ő az, aki a tárgyalást vezeti, és végül el is ért
mindent, amit akart.
Az
asszony fejéből már régen elszálltak a korábbi ábrándképek. A fantáziája immár
a sötétszőke hajú férfit vette célba: róla képzelt mindenféle izgalmas dolgot.
Izgalmas,
ám reménytelen dolgot.
És
attól a pillanattól kezdve már fogalma sem volt, miről szól a tárgyalás.
Az
ábrándképek elfoglalták az elméjében a helyet a hivatalos dolgok elől.
Egészen
addig, ameddig hirtelen észre nem vette, hogy minden szempár rászegeződik.
Elvörösödött,
és nagyot nyelt, de fogalma sem volt, mit várnak tőle.
Ám
éppen ábrándjainak új főszereplője volt, aki kisegítette a kínos szituációból.
Megerősítette
a korábban elhangzott kérést, hogy a jegyzőkönyvet, amit a megbeszélés során
vezetett, lehetőleg még aznap küldje szét mindenkinek, aki ott volt a
tárgyaláson.
Ő
komoly arccal bólintott, és igyekezett meggyőzően alakítani a gondterhelt
munkatársat.
Az
egyeztetés végén mindenkivel kezet fogott, és visszamenekült az íróasztalához.
A
sötétszőke férfi arca továbbra is kísértette, de ő elhessegette magától a
képét.
Nem
akart gondolni rá.
Hogy
leterhelje az agyát, nyomban nekilátott a jegyzőkönyv megírásának.
Illetve
csak látott volna, mert a jegyzetei hamar elfogytak.
Csak
ült a számítógépe előtt, és azon tűnődött, vajon hogy jön ki ebből a
kényelmetlen helyzetből?
Már
éppen sajnálni kezdte volna magát, amikor megcsörrent a telefonja.
És
éppen az a férfi hívta, aki lekötötte a gondolatait.
Ő
üzletszerű stílusban tárgyalt vele, de közben majdnem kiugrott a szíve az
örömtől.
Kétszeresen is.
Ugyanis
a férfi azért telefonált, mert a tárgyalóban hagyta a határidőnaplóját, amibe a
megbeszélés alatt jegyzetelt. Kérte őt, hogy őrizze meg számára másnapig,
amikor be tud menni érte, hogy elhozza.
Kedves
volt, és udvarias - az asszony pedig hálás.
Mert
így volt miből jegyzőkönyvet készítenie.
Másnap
a férfi egy csokor virággal érkezett, így köszönte meg a kedvességét, hogy
vigyázott a határidőnaplójára.
A
harmadik napon azért telefonált, hogy megkérdezze az asszonyt, nem lenne-e
kedve meginni vele egy kávét valahol.
A
negyedik napon már csak annyit mondott, hogy a hangját akarta hallani…
Az
ötödik nap reggelén az asszony boldog mosollyal az arcán ment dolgozni. Tudta,
hogy az igazi csodák aznap kezdődnek…
