A
repülőtéren szokás szerint nagy volt a forgalom.
Az
emberek vagy célirányosan tartottak a check in pultokhoz, vagy tétován
nézelődtek, azon tűnődve, merre induljanak.
Voltak
utasok, akik kikapcsolódni utaztak külföldre, és voltak olyanok is, akik hivatalos
okból szálltak repülőre.
És
volt valaki, aki a múltba utazott…
*
A
két lány érettségi ajándékként utazhatott Párizsba, az egyikük nagybátyjának
meghívására. A férfi, aki özvegy volt, az édesanyjával és a fiával lakott a
francia fővárosban. Magyarországon élő húgának lányát nagyon szerette, és
megígérte neki, hogy vendégül látja egy hétre, a sikeres érettségi vizsgát
követően. A lány azonban a barátnőjét is magával szerette volna vinni, ami
ellen a nagybácsinak sem volt kifogása.
A
lányok izgatottan szálltak repülőre, és nagyon élvezték az utazást.
Párizsban
pedig várta őket a nagybácsi.
Az
unokahúg boldogan ugrott a rokona nyakába, a vendég lány azonban meglepetten
nézett a mosolygó, magas, barna hajú férfi kék szemébe.
Nagyon megtetszett neki.
Még
sosem volt dolga férfival, és bár a maga korabeli fiúkat könnyedén tudta
kezelni, a harmincöt éves nagybácsival szemben zavartan viselkedett.
Igyekezett
annyira kerülni, amennyire csak lehetett, nem szólt hozzá, csak ha muszáj volt,
inkább a férfi édesanyjával, és kiskamasz fiával töltötte az idejét.
De
a férfi hatását így is, minden óvintézkedés ellenére is egyre erősebben érezte…
A
várost eleinte négyesben járták, mert a nagymamának nem volt sem kedve, sem
ereje a hosszú kiránduláshoz, de a harmadik napon már a kisfiú is inkább otthon
maradt. Elunta a városnézést, hiszem ő Párizs minden zugát ismerte.
Attól
kezdve hármasban mentek mindenhová.
A
lányok ragyogó szemmel néztek fel az Eiffel toronyra, élvezettel hajókáztak a
Szajnán, megilletődötten járták be az Operaház épületét, és gyermeki örömmel fedezték
fel a Lafayette áruház minden emeletét. A nagybácsi elvitte őket a Notre
Dame-ba, felmentek a Sacre Coeur dombjára, és órákig csavarogtak a
Montmartre-on.
Megálltak
minden párizsi souvenirt árusító bódénál, bementek minden kis boltba, ami az
útjukba került, és felszerelkeztek annyiféle hűtőmágnessel, hógömbbel és
kendővel, amennyivel csak tudtak.
Esténként
kissé fáradtan, de boldogan ülték körül a vacsoraasztalt, és egymás szavába
vágva mesélték el a kisfiúnak és nagymamának az aznapi élményeiket.
Később
pedig, amikor a gyerek és az asszony már aludni ment, a két lány a férfival
együtt beszélgetett csendesen a sajt és a finom bor mellett.
A
negyedik napon történt valami, amikor a Tuileriák kertje után a Bois de
Boulogne-ban piknikeztek…
Az
unokahúg a nagymamával és a kisfiúval letelepedett egy plédre, és nekiláttak
előkészíteni az ebédet.
A
lány kissé távolabb ment, mert meg akart nézni egy virágot. Aztán észrevett egy
másikat, majd egy harmadikat, és így egyre távolabb került a társaságtól.
Miután megcsodálta a növényeket, vissza akart fordulni a többiekhez, ám szembe
találta magát a nagybácsival.
Elkerekedett
szemmel nézett fel rá, és zavartan hebegett neki valamit, mire a férfi szó
nélkül megfogta a kezét. A lány, még mindig a férfi szemébe nézve úgy érezte
magát, mintha megbabonázták volna. Nem tudott, és nem is akart ellenállni,
amikor a férfi átkarolta, a lágyan megcsókolta.
Aznap
este, miután a lány meggyőződött róla, hogy a barátnője mélyen alszik, kiosont
a közös szobájukból. A nappaliba ment, ott csendesen kinyitotta az ajtót, és
kiment a hatalmas erkélyre, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a kivilágított
Eiffel toronyra. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy rémülten rezzent össze,
amikor a nagybácsi gyengéden megsimogatta a haját.
De
a csókja azonnal megnyugtatta.
A
lány tudta, hogy mi következik, és nem volt benne egy csepp ellenállás sem.
Tetszett
neki a férfi, és akarta őt.
Akarta,
hogy megtörténjen.
Ez
után még két csodálatos éjszaka adatott meg nekik, aztán a lányok hazautaztak…
*
Húsz
évvel később egy asszony Párizsba készült.
Hivatalosan
egy konferencián vesz részt két kollégájával együtt, ám ő tudta, hogy ez az
utazás számára egészen mást jelent.
Nosztalgiázni
fog.
Felkeresi
azokat a helyeket, ahol vele járt, és
el fog menni a parkba is, ahol először megcsókolták egymást.
De
a házat, ahol boldogok voltak, messzire elkerüli.
Nem
akarja újra látni.
Nem
akarja mással látni.
Mert
hiába telt el húsz év, neki még mindig fontos volt.
Hiszen
olyan sokat kapott tőle!
Nem
látta azóta, és nem is hallott felőle többet.
A
barátnője, akivel akkor együtt utazott, nem sokkal később férjhez ment, és
elköltözött az ország másik végébe. Tartották ugyan a kapcsolatot, de ő sosem
mert rákérdezni arra, hogy vannak a párizsi rokonok. A barátnő pedig magától
nem mesélt róluk.
Talán
megsejtett valamit? Ki tudja…
A
hangosan beszélő a párizsi járat utasait hívta a beszállókapuhoz.
Az
asszony mély levegőt vett, és egy pillanatra behunyta a szemét, mielőtt belépett
volna a gépbe.
Szerető
férjet, és két tündéri kislányt hagy itthon; övék a szíve.
Csak
egy picike rész… egyetlen aprócska darab maradt Párizsban.
Amikor
felszállt a gép, az asszony szeméből kihullott egy könnycsepp.
Megértette,
hogy bármennyi idő is telik el, bármennyire boldog is otthon, amíg él, a szívének egy része örökké Párizsban fog
dobogni…
