Ki az ékszert szereti...

Hosszú időn keresztül csakis arany vagy ezüst ékszereket viseltem. Imádtam őket, és gyakran váltogattam a gyűrűket, karkötőket, láncokat.

Aztán egyik nap csak nézegettem a kincseimet, válogattam közöttük, de egyikhez sem volt igazán kedvem. Megrémültem, hogy itt a vég, ha már nem találok örömöt az ékszereimben. Aztán rájöttem, hogy egyszerűen csak valami másra, valami újra vágyom.

Nálunk, nőknél, ez gyakran előfordul. J

Elkezdtem járni a boltokat, de nem találtam semmi olyasmit, amit egyből haza szerettem volna vinni.

Ekkor fordultam az internethez segítségül, és a Facebookon rátaláltam arra a szépségre, ami megdobogtatta a szívemet és azonnali rendelésre sarkallt.

Így kerültem kapcsolatba Kingával, vagy ahogy a vevői ismerik, Kismaggal.

Csodálatos karkötő és fülbevaló boldog tulajdonosa lettem néhány napon belül, továbbá örök és elkötelezett rajongója a készítőnek.

Az új kedvenceim aztán egyre több és több „társukat” vonzották hozzám.

Eleinte óvatosan írtam meg Kismagnak az elképzeléseimet, ő azonban kedvesen és rugalmasan állt hozzá minden hóbortomhoz. (Emlékszem, az egyik karkötővel nagyon megszenvedett... Amikor elküldte nekem ajándékba, akkor az ajándékkísérőn megírta, hogy ez olyan egyedi ékszer, amit soha, senkinek nem fog elkészíteni többé. Nos, ehhez tartom magam – így ez az egyik kedvencem!)

Van gyöngyös, Pandora stílusú, kristályos és makramés karkötőm is tőle, melyek a szivárvány szinte minden színében pompáznak. És nagyon jó érzés, hogy bármilyen ruhához megtalálom közöttük a megfelelő kiegészítőt!

Kismag egyébként minden elképzelést megvalósít.

Ezt a kékségesen szépséges makramés SzerelemMese-karkötőt páldául nemrég rendeltem meg tőle. Aki olvasta már a regényemet, az tudja, hogy a CBO a férfi főszereplőt, Bencét jelenti. J Kinga tisztában volt vele, éppen ezért szívét-lelkét beleadta a munkába. Íme az eredmény:

Amellett azonban, hogy igazán és őszintén odavagyok Kismag ékszereiért, azért egy picit haragszom is Kingára.

Lassan már nem merek a Facebookon nézelődni, mert ez a kreatív leányzó minden áldott nap feltesz az oldalára (https://www.facebook.com/?ref=tn_tnmn#!/kismagekszer?fref=ts) valamilyen fényképet egy elképesztően csodálatos karkötőről...
Hát hogy lehet így leállni a vásárlással?!
A legutóbbi szerelmem egy, az ősz színeiben pompázó, lámpásos figyegővel ellátott remekmű. 

Ám ez a „gonosz nőszemély” pár napja egy olyan kék ásványos karkötővel is sokkolt, amitől alig tértem magamhoz... (Persze, ő nagyon jól tudja, hogy a kékkel mindig megvadít! J )

Szóval, ismét oda a nyugalmam...

Most megint elővehetem, és megtoldhatom a kívánságlistát, amit a Jézuskának írok... J

A könyvborítóm története

Mire jó, ha az ember regényt ír?

Nagyon sok mindenre.
Többek között arra, hogy az ismerőseivel kapcsolatban tisztábban lásson.
Én legalábbis így vagyok ezzel. Ugyanis – naivitásomnak köszönhetően - a pozitív élmények mellett nagyon sok negatív tapasztalatra is szert tettem, mióta megjelent a SzerelemMese.

Nem tudom, miért van az, hogy ha valaki megvalósítja az álmát, akkor arra azonnal fújni kezdenek a többiek. Sorolhatnám kik, hogyan akarnak megbántani, milyen módszerekkel akarják elérni, hogy szomorú legyek, de rossz hírem van számukra: nem fog sikerülni.

Ugyanis boldog és elégedett vagyok, a kis piszkálódások pedig leperegnek rólam. Leperegnek, mert mellettem áll a családom és itt vannak a barátaim, akiknek a szeretete védőburokként vesz körül, így a rosszakaróknak esélyük sincs velünk szemben.
És ez csodálatos!

De, amint mondtam, szerencsére szereztem pozitív élményeket is.

A legelsőt akkor, amikor a regényem még készen sem volt.

Kitartóan dolgoztam, ám néha azért engedélyeztem magamnak egy kis pihenőt is. Ilyenkor tartottam a kapcsolatot a barátaimmal a facebookon, és megnézegettem az engem érdeklő oldalakat.

Íly módon találtam rá a Táblácska oldalára (www.tablacska.hu). Tetszettek a képek és a minták, így aztán kedveltem az oldalt is, és feljelentkeztem a hírlevelére. Aztán egyszer csak emailt kaptam az oldal tulajdonosától, melyben segítséget kért minden lájkolótól a minták ismertebbé tételéhez. Mivel volt elképzelésem, hogyan lehetne ezt megvalósítani, rögtön írtam egy választ.

Így kerültem kapcsolatba Vámos Robival.

Sajnos minden igyekezetem ellenére sem tudtam a segítségére lenni (nem rajtam múlott), de Robi táblái egyre közelebb kerültek a szívemhez – és ott vannak mind a mai napig.

Míg írtam a SzerelemMesét, egyre inkább magam előtt láttam, milyennek is szeretném a regény borítóját, amikor a kiadásra sor kerül.
Egy kerítés... és rajta egy igazi Táblácska...
Napokig rágódtam, hogy írjak, vagy ne írjak Robinak, végül a szívemre hallgattam, és megkerestem őt.
Nagyon jól tettem!
Elmeséltem, hogy mi a kívánságom, ő pedig azonnal vállalta, hogy elkészíti nekem az áhított Táblácskámat.

A találkozásunk elé nem egy akadály gördült, de végül egy hűvös, januári reggelen mégis sikerült megismerkednünk. Nem tudom, ő hogy volt velem, én kellemesen csalódtam Robiban. Sejtettem, hogy egy jó fej fiatalemberrel fogok találkozni, de ő, - hogy így mondjam -, várakozáson felüli volt. J

Leültünk a Nyugati pályaudvarnál egy gyorsétterembe, és Robi figyelmesen meghallgatta, hogy mit szeretnék. Ez után elővarázsolta az eszközeit a hátizsákjából, és mialatt velem a regényről beszélgetett, biztos kézzel megrajzolta az én csodálatos Táblácskámat.
Azt, amit magamban már régen elképzeltem.
Én pedig csak ámultam és bámultam.
Most már bevallhatom, sokkal jobban el voltam ájulva, mint amennyire kimutattam – pedig akkor sem fukarkodtam a dicsérettel!

Azóta az elképzelésem valóra vált: Robi Táblácskája díszíti a regényem borítóját.

Mindezért Robi Mester egymillió köszönömöt kapott, örök hálát és a könyv egy dedikált tiszteletpéldányát.

Én viszont nem csupán egy Táblácskával lettem gazdagabb, hanem egy igazán jó ember ismeretségével is.

Mert Robi azóta se tűnt el az életemből.
Az önzetlen segítőkészsége – amivel egy számára vadidegen embert megajándékozott -, még ma is tart.
A regényem szórólapja megtalálható azokban a csomagokban, amiket a Táblácska megrendelők kapnak.
Megosztotta a könyv facebook oldalát a sajátján.
A Táblácska Naplója elnevezésű hírlevelében vendégszerző voltam.
És az is csak rajtam múlik, hogy mikor rajzolja meg a SzerelemMese-bögrét, amit kértem tőle.
Egyáltalán: sosem tudok olyan kéréssel, vagy kérdéssel fordulni hozzá, hogy ne lenne a segítségemre.
Teljesen önzetlenül, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül.

Történik mindez ma, a mi önző, anyagias világunkban...

Amikor régi ismerősök elmaradnak, mert irigylik, ha a másik elér valamit. Hátat fordítanak, és azt remélik, hogy ettől majd nekik jobb lesz.

Ám szerencsére az új ismerősök ott, és úgy segítenek, ahol, és ahogyan tudnak.

Egy lájkkal.
Egy megosztással.
Egy elragadtatott hozzászólással.

Vagy éppen egy megismételhetetlenül tökéletes Táblácskával...