Időtlen barátság

A két lány évek óta volt jó barátságban.

Gyerekek voltak, amikor összeismerkedtek, de azonnal megtalálták a közös hangot egymással. Barátságukat a távolság sem gyengítette meg, pedig az egyik lány egy Tisza-parti kisvárosban, a másik pedig a fővárosban élt. Amíg iskolaidő volt, sűrűn váltottak levelet, nyáron pedig két-három hetet mindig együtt töltöttek – így ápolták a kapcsolatukat.

Ha a nyári szünetben Pesten voltak, eljártak a Városligetbe napozni, a belvárosban kirakatokat nézegetni, vagy a Vidámparkban, Állatkertben ütötték el az időt.

A kisvárosban azonban a kamaszokat már egészen más szórakozás várta… A diszkó!

Olyankor egész szombat délután ruhákat próbáltak.

Mikor végre eldöntötték, mit viselnek aznap este a diszkóban, felváltva töltöttek órákat a fürdőszobában hajmosással és sminkeléssel. Amikor elkészültek, elégedetten mosolyogtak bele a tükörbe, és elindultak szórakozni.

Az út hosszú volt a szórakozóhelyig, ahol szombatonként a kisváros fiataljai összegyűltek táncolni, de ők ezt cseppet sem bánták. Végig tréfálkoztak egymással, sokat nevettek, és eszükbe sem jutott félni a folyóparti bokros úton.

A diszkóban pedig már várta őket az ismerős baráti társaság, akikkel átmulatták az éjszakát.

Táncoltak, beszélgettek, megittak néhány boros kólát, és rengeteget nevettek…

*

Sok évvel később két asszony ül egymás mellett, kávét kortyolgatva.

Mosolyogva idézik fel az együtt töltött nyarakat – félszavakból értik egymást.

Bár továbbra is messze laknak egymástól, és néha hónapok, évek telnek el egy-egy találkozás között, ők mégis jó barátok azóta is.

Szerencsére a férjeik hamar megkedvelték egymást, a gyerekeik jól megvannak együtt, így – ha csak ritkán is -, de összejár a két család.

Ilyenkor az asszonyokból pillanatok alatt újra kamasz lesz, akik boldogan mosolyogva idézik fel fiatalkori emlékeiket, és néha-néha elhalkuló hangon kérdezik egymástól: emlékszel…?

És emlékeznek.

A vasútállomáson töltött éjszakára…

A hajnali motorozásra…

A Holdfénytáncra…

Aztán egymásra nevetnek cinkosan, elégedetten, és boldogok, amiért a napi gondokon, felnőtt problémákon túl valamikor részük lehetett a felhőtlen, gondtalan kamaszkorban is.

És az időtlen barátságban.

Vannak közös emlékeik.

Közös titkaik, amik örökre megmaradnak nekik.

Emlékek és titkok, amik újra élnek, amikor ők ketten találkoznak.

Olyankor újra előbukkan az a két valamikori fiatal lány is, és boldogan nevet a világba…

AKCIÓ!

Ha  2015. szeptember 23-án éjfélig  megrendeled az Egyszer... és újra (SzerelemMese) című regényt 2.500,- Ft/db áron, akkor a (belföldi) postaköltséget én állom.

Sőt, részt vehetsz egy sorsoláson is, ahol SzerelemMese-bögrét nyerhetsz! :)

A rendelésed az egyszeresujra@gmail.com címen adhatod le.

Ne hagyd ki a lehetőséget - rendelj MA!



Az üzleti tárgyalás

Rettenetesen izgult, kár lett volna tagadni.

Igaz, már két hónapja dolgozott az új munkahelyén, és úgy érezte, sikerült felvennie a ritmust, mégis görcsbe rándult a gyomra, ha délutánra gondolt.

Tisztában volt a feladatával, értett mindent, de azt, hogy aktív résztvevője legyen egy komoly tárgyalásnak, még kissé korainak tartotta. A főnöke azonban csak nevetett az aggodalmán, és közölte vele: tökéletesen biztos benne, hogy remekül meg fogja állni a helyét. Neki efelől erős kétségei voltak, de ezt természetesen nem mondhatta meg. Így aztán remegő gyomorral készült a rá váró nehézségekre.

Először is még egyszer átolvasta a témát érintő e-maileket, amiket kapott, és memorizálta magában a levelezésben résztvevők neveit. Tapasztalatból tudta, hogy egy-egy megbeszélés előtt vagy elmarad a bemutatkozás, mondván mindenki ismer mindenkit, vagy pedig az érintettek úgy hadarják el a neveiket, hogy képtelenség megjegyezni őket. Neki viszont tudnia kell, hiszen a főnöke a jegyzőkönyv elkészítésével is őt bízta meg, az pedig kínos lenne, ha a szövegben „a piros nyakkendős férfi felvetése szerint…”, vagy „az aktatáskás nő az alábbi nyilatkozatot tette…” szerepelne.

A megbeszélés kezdete előtt tíz perccel elindult a tárgyalóba. Útközben végiggondolta, hogy a zsebkendője, tolla, határidőnaplója nála van, sőt a névjegykártyáit sem felejtette el magával vinni.

Amikor belépett a tárgyalóhelyiségbe, mosolyogva, hangosan köszönt a már ott lévőknek, és odalépett a főnökéhez, aki magához intette. A főnöke mellett három másik férfi állt, akik bemutatkoztak neki. Az első kettő idősebb úriember volt, akik nem tettek rá mély benyomást. A harmadik férfit, a partnercég jóképű, fiatal jogászát azonban nagyon is vonzónak találta.

Megismerkedésük után a férfi megjegyezte, hogy örül a találkozásuknak, mert végre láthatja azt, akinek eddig csak a dallamos neve keltette fel a figyelmét.

Ő erre persze elpirult, és hirtelen nem is tudta, mit válaszoljon, ám a főnöke megmentette azzal, hogy felkért mindenkit, kezdjék el a tárgyalást.

Az egyeztetés több mint két órán át tartott, mialatt ő bőszen jegyzetelt. Időnkét, ha szükséges volt, egy-egy adattal kiegészítette a felettese mondanivalóját, de többnyire minden figyelmét a jegyzetfüzetének szentelte.

Legalábbis látszólag.

Mert a valóságban nagyon is tisztában volt vele, hogy a jogász rajta legelteti a szemét. Egyszer-kétszer össze is akadt a tekintetük, olyankor ő zavartan újra a jegyzeteibe temetkezett. De amikor a férfi vette át a szót, kénytelen volt őt figyelni. Kedvtelve nézte vonzó arcát, karcsú, mégis izmos alakját, amelyen tökéletesen állt a jól szabott öltöny. Közben élvezettel hallgatta is: nem pusztán a mély hangja ragadta meg, hanem az is, amit mondott. Könnyedén, érthetően fogalmazott, és megfűszerezte cseppnyi humorral is a száraz tényeket, egyszóval remek előadó volt.

Ő pedig annyira belefeledkezett a csodálatba, hogy majdnem jegyzetelni is elfelejtett. Ám még időben megrázta magát gondolatban, és a figyelmét visszafordította a kötelességére.

A tárgyalás után összeszedte a holmiját, és azon volt, hogy minél gyorsabban és minél kevesebb feltűnéssel kimeneküljön a helyiségből, amikor a fiatal jogász megakadályozta ebben azzal, hogy elé állt.

Miután névjegyet cseréltek, a férfi kisfiús mosollyal az arcán megjegyezte, már alig várja, hogy újra láthassák egymást.

Ő erre csak mosolygott, és arra gondolt, a férfi pusztán udvariaskodik. Hiszen, ha találkozni akarna vele, ha igazán vele akarna lenni, akkor elhívná valahová.

Mivel ez nem történt meg, ő gyorsan elköszönt, és visszasietett az irodájába.

Ott pedig alaposan szemügyre vette a jogász névjegyét.

Egy pillanatra elábrándozott: mi lenne, ha…?

De nem akart túlságosan belemerülni a képzelgésbe, mert nem látta értelmét.

A férfi ugyan kedves volt vele, de biztosra vette, hogy ő sajnos nem az esete.

Ettől a gondolattól kissé elkedvetlenedett, és szinte már haragudott a férfira, amiért névjegyet cserélt vele, és amiért annyi figyelmet szentelt neki.

Amiért játszott vele.

Nem akart erre gondolni, ezért inkább belevetette magát a munkába.

Ám hiába igyekezett a feladatára koncentrálni, nem járt sikerrel. Ezért aztán úgy döntött, inkább hazamegy. Már összerendezgette az iratokat az asztalán, és eltette a laptopját is, amikor megcsörrent a telefonja.

A kijelzőn ismeretlen szám volt, ezért kissé szigorúan szólt a készülékbe.

De szélesen elmosolyodott, amikor meghallotta a hívó hangját.

A jogász volt.

És randevúra hívta őt…