Dugóban

Erős volt a délutáni forgalom, csak araszolva haladt a kocsisor a körúton.
Untam az egészet, de nem volt választásom, ezért aztán jobb híján a szomszéd autókban ülőket néztem.
A külső sávban hirtelen meglódult a sor, így az addigi szomszédom jóval előbbre került nálam, és a helyére egy Seatot vezető férfi került.
Én pedig a meglepetéstől majdnem lefékeztem.
Ugyanis az autót az én egykori, nagy szerelmem vezette.
Gondoltam, hogy átintegetek neki…

A húszas éveim elején jártam, amikor egy baráti társaságban megismerkedtem vele, és nagyon vonzónak találtam.
Tudtam, hogy nős, de közszájon forgott az is, hogy a házassága már csak papíron létezik. Mégis, amikor meg akart hívni egy italra, elutasítottam.
Ő azonban nem adta fel.
Gyakran telefonált, vagy keresett fel a munkahelyemen, nekem pedig imponált a kitartása.
Aztán elfogadtam a vacsorameghívását.
Két héttel később pedig már egy szállodában találkoztunk.

Fülig szerelmes lettem belé.
Olyanná váltam, mint egy drogfüggő.
Boldog voltam, amikor randevúztunk, kiborultam, amikor nem volt rám ideje a munkája miatt.
Szégyelltem magam, amiért ennyire a hatása alá kerültem, de képtelen voltam józanul gondolkodni.
A legnagyobb veszekedés akkor tört ki közöttünk, amikor arra kértem, hogy váljon el, éljen velem ezentúl, és alapítsunk családot. Ő azonban nem volt hajlandó erre, és még csak meg sem indokolta a döntését.
De kinevetett engem, ami nagyon fájt.
Gyűlöltem, amiért nem akarta felvállalni a kapcsolatunkat, és szakítottam vele.
Nem kérlelt, nem tiltakozott, csak megvonta a vállát, és elment.

Két hétig nem láttam, aztán egy délután úgy állított be hozzám, mintha mi sem történt volna. Nekem annyira hiányzott és annyira bolondultam érte, hogy szó nélkül visszafogadtam.
Ám attól kezdve valami mégis megváltozott bennem.

Kezdett kinyílni a szemem.

Már láttam, hogy ő nem az a gáncs nélküli lovag, akinek korábban gondoltam.
Észrevettem, hogy nem olyan jó ember, mint amilyennek hittem.
Rajtakaptam, hogy visszaél, és játszik az érzelmeimmel.

Rájöttem, hogy nem szeretem.
Hogy soha nem is szerettem.
Csak szükségem volt valakire.
Ő pedig éppen jókor volt jó helyen...

Ezek után minden nehézség nélkül tettem pontot a kapcsolatunk végére.
Ő, mivel látta rajtam az elszántságot, ismét megpróbált elkápráztatni, mint valamikor régen, ám a varázsa ekkorra már régen megkopott, és a csábítás nem járt sikerrel.
Miután becsuktam mögötte az ajtót, hatalmas megkönnyebbülés áradt szét a testemben és a lelkemben egyaránt.

Mindez majd’ húsz évvel ezelőtt történt, és azóta nem is láttam őt.
Csak most, a körúti dugóban.

Kissé megőszült, és meglátszott az élet a vonásain. A ránc a szája szegletében keserűségről árulkodott. Látszott rajta, hogy nem boldog.

Egy pillanatig elnéztem az oly ismerős, ugyanakkor teljesen idegen arcot, aztán elfordultam.
Nem akartam, hogy észrevegyen.
Már nem akartam integetni neki.

Helyette csendesen hálát adtam a Sorsnak, amiért elválasztott minket egymástól…