Tündérmese - 4. rész

Az új környezetet hamar megszoktam, a főnökömmel sikerült jó kapcsolatot kialakítanom, és összességében nagyon boldog voltam az asszisztensi munkámmal. Iza sokat segített a kollégák kiismerésében, figyelmeztetett, hogy kinél mire kell vigyázni, kihez hogyan kell hozzáállni, és hogy kit, mivel lehet ösztökélni.

Egy héttel később már úgy jártam be az irodába, mintha mindig is ott dolgoztam volna. Nem bántam a sok munkát, nem bántam, ha túlórázni kellett, sőt, örültem is neki, mert így legalább az otthon töltött hétszázhetvennyolc nap alatt felgyülemlett energiáimat hasznosítani tudtam. Imre nagyon örült neki, hogy terhelhető vagyok, így egyre több és egyre felelősségteljesebb feladatot bízott rám. Ám amikor egy előterjesztés készítését kérte tőlem, akkor azért kissé megrémültem.

- Ne aggódj, ez sem fog kifogni rajtad! Az adatokat be tudod kérni az osztályokról, a rizsát pedig meg tudod költeni egyedül is. Ha mégis megakadnál, vagy segítségre lenne szükséged, akkor itt vagyok én, de a legjobb lesz, ha a mi Casanovánkhoz fordulsz, mert amit ő nem tud, az nincs is.

- Casanova?! – kérdeztem meglepetten, mire Imre felnevetett.

- Ja, tényleg! Te még nem is ismered őt, mert az előtt ment szabira, mielőtt érkeztél! De nem baj, holnap már jön, és akkor bemutatlak benneteket egymásnak. Egyébként Hartay Máténak hívják, ez a polgári neve, de mi magunk között csak Casanovának szólítjuk.

- Miért?

- Hát, aranyom, azért, mert pont olyan, mint a híres elődje. Úgy vonzza a nőket, mint a mágnes, és őkelme ki is használja a jóképűségét rendesen. Hódítást hódításra halmoz, és onnan tudni, merre járt, hogy az útját zokogó nők szegélyezik. Jó lesz, ha vigyázol magadra, mert az ilyen csinos, karcsú feketék a gyengéi, mint te vagy!

Imre beszámolója természetesen felkeltette az érdeklődésemet a hírhedt Casanova iránt, és munka után, hazafelé menet elő is vettem vele kapcsolatban Izát.

- Hát, való igaz, nem rossz pasas, már ha valaki szereti a magas, szőke, zöld szemű, rideg mosolyú férfiakat. Az arcvonásai szép szabályosak, a pillantása perzsel, ha úgy akarja, de én igazából nem vagyok mérvadó, mert rám nem hat a vonzereje.

Na igen. Peti, Iza férje éppen Casanova ellentéte volt: középmagas, mackós testalkatú, sötét hajú, sötét szemű, barátságos, nevetős férfi, akit az ember azonnal a szívébe zár a jó természetéért.

- És mondd – faggatóztam tovább – kikezd mindenkivel, vagy azért válogat?

- Ó – nevetett a barátnőm –, Casanova sosem kezd ki senkivel! Ő aztán nem! Olyan, mint a pók, aki csak ül a hálója közepén, és felméri a légy-kínálatot. Amelyik megtetszik neki, azt kezelésbe veszi, de a többire rá sem néz. Igazából az a baj vele, hogy el van kényeztetve, mert még sosem kapott kosarat. Megszerzi, akit megkíván, aztán egy-két randevú után továbbáll, mert megteheti, hiszen az utánpótlás folyamatosan ott lohol a nyomában.

Ilyen előzmények után érthető módon nagyon vártam a másnapi találkozást a híres-hírhedt szép férfival. Reggel azonban, – bár Casanova nagyon izgatott –, azonnal beletemetkeztem a munkába, és elkezdtem adatokat gyűjteni az Imre által kért előterjesztéshez. Nagyon sok mindent megtaláltam a számítógépben, de volt olyan anyag is, amit nyomtatott formában tároltak az irodában, így azokat a polcokról kellett előkeresnem. Az egyik dosszié, amire szükségem lett volna, természetesen a legfelső polcon volt, én pedig azon tűnődtem, hogy vajon milyen formában szerezzem meg onnan. Elég, ha csak alaposan felnyújtózom érte, vagy muszáj lesz felmásznom a székemre? Ez utóbbi megoldást a szűk szoknyám miatt nem tartottam túl jó ötletnek, de a nyújtózás sem ígért sikert. Mindenesetre azért megpróbálkoztam vele.

Nem sokon múlott, hogy elérjem a dossziét, ezért még elszántabban nyúltam fel érte, amikor egy mély hang megszólalt közvetlenül mögöttem.

- Esetleg segíthetek?

Úgy pördültem meg, mint akibe belecsíptek, és szemben találtam magam egy nagyon magas, nagyon jóképű, nagyon zöld szemű, és nagyon szívdöglesztőn mosolygó férfival, aki olyan közel állt hozzám, hogy majdnem nekiestem a lendülettől. Hát te hogy kerülsz ide?! Ahogy belenéztem a ragyogó zöld szempárba, nagyot dobbant a szívem. Egy szempillantás alatt végigfutott az agyamban minden, amit Imrétől, illetve Izától erről a férfiről hallottam, és elhatároztam, hogy csak azért se leszek a prédája.

- Nagyon kedves, köszönöm! Ha azt a vaskos, piros mappát levenné nekem, azzal lekötelezne! – villantottam rá egy kedves mosolyt és elhúzódtam a közeléből.

Hartay könnyedén felnyúlt, levette a kért anyagot és az asztalomra tette.

- Parancsoljon!

- Köszönöm szépen!

- Á – lépett ki a szobájából abban a pillanatban a főnökünk –, ezek szerint már összeismerkedtetek!

- Nem, még nem – mosolygott Hartay továbbra is. – Csak ahhoz volt szerencsém, hogy megcsodálhattam a hölgy formás alakját, amint a szekrény tetejéről igyekezett levenni egy dossziét. A hírét viszont már hallottam, tudom, hogy ő az új asszisztensed!

- Én is csak hírből ismerem az urat, a lányok azt mondták, hogy valami olaszos neve van... ja, igen! Casanovának hívják, ugye? – kérdeztem ártatlanul. Bár Máté változatlanul mosolygott, zöld szeme hidegen villant a szavaim hallatán. Imre viszont láthatóan nagyon élvezte a helyzetet.

- No, akkor hadd mutassalak be titeket hivatalosan egymásnak! Lina, ez az úr itt Hartay Máté, a marketing részleg vezetője! Máté barátom, a hölgy pedig Novák Karolina, az új asszisztensem.

- Nagyon örülök – nyújtottam kezet.

- Én is örülök, hogy megismerhettem - felelte Máté, és határozottan fogta meg a felé nyújtott jobbomat. Bíztam benne, hogy az arcvonásaim, vagy a tekintetem nem árul el, de amint Hartay keze az enyémhez ért, libabőrös lettem. És nem az undortól.

- Hát, most, hogy a bemutatáson túl vagyunk, akár neki is állhattok a közös munkának! A minisztériumi ülésre kell Linának előterjesztést írnia, és azt ígértem neki, hogy te mindenben a rendelkezésére fogsz állni. Ugye így lesz? – vigyorgott Mátéra a főnökünk, mire a kérdezett hidegen elmosolyodott.

- Hogyne, bármiben számíthat rám a kollegina! Minden tudásomat és tapasztalatomat szívesen megosztom vele ahol, és amikor csak akarja!

Itt. Most. Azonnal. És kezdjük a csókkal.

- Jaj, de kedves, igazán! – lelkesedtem a gondolataim ellenére úgy, mint aki nem érti a célzást. – Éppen egy tavalyi reklámköltséggel kapcsolatos tájékoztatót keresek, de ha maga ilyen tündér, hogy megadja nekem a számokat, akkor nem kutakodok tovább! Nézze, erre lenne szükségem! – adtam a kezébe egy lapot, amire kigyűjtöttem, hogy milyen adatokat kell előkeresnem.

Imre lenyelte a feltörni készülő kacagását, és bemenekült az irodájába, én pedig ott maradtam édes kettesben Casanovával, aki kihívásnak fogta fel a viselkedésemet.

Ettől kezdve macska-egér játék vette kezdetét közöttünk, csak éppen a szereposztás nem volt teljesen világos egyikünk számára sem. Ha én incselkedtem, akkor Máté vetett rám olyan jeges pillantást, hogy majdnem megfagytam tőle, amikor pedig ő mondott valami olyat, ami kétértelműen hangzott, akkor én lettem elutasító vele szemben. Eleinte nagyon élveztem ezt a játékot, ám egy idő után már határozottan fájt, ha Casanova zöld szemei ridegen villantak rám.