Tanács

Az asszony hosszú ideje feküdt már álomtalanul az ágyában.

Mindegyre az este történései jártak az eszében.

Hiába nem akart gondolni rá, mégis kénytelen volt…

A napja kellemesen telt: reggeli után kiment a kertbe, és a virágaival foglalkozott. Amikor végzett velük, akkor bement a házba, és megfőzte az ebédet. A férje nem zavarta egyik tevékenységében sem: a TV előtt ülve bóbiskolt. 

Hát, igen… De legalább még élt…

A lánya és a veje kora reggel mentek munkába, és ő késő estére várta őket haza.

Jól kerestek mindketten, de alig látták egymást – ők ketten sem, a családról már nem is beszélve.

Igen, ő aztán tudta, hogy valóban sok a munka. De a lánya nem azért járt minden este oly későn haza.

Volt valakije.

Ő pedig megértette.

Nem pusztán azért, mert a tulajdon húsáról és véréről volt szó, dehogy! Attól még alaposan megmondta volna neki a magáét – azzal együtt, persze, hogy továbbra is falazott volna neki. Mert hát mégiscsak a lánya… De nem… itt annál sokkal többről volt szó…

Tudta ő jól, hogy a veje a világ legrendesebb embere. Csakhogy… csakhogy nem tudta boldoggá tenni az ő számára legfontosabb lényt: a lányát. Nem a fiú hibája, persze, ezzel ő maga is régen tisztában volt.

Mert az ő lánya…

Hát, az ő lánya egy különös teremtés! De vajon kire hasonlít? Őrá ugyan egy cseppet sem, mert ő mindig szófogadó, csendes, beletörődő gyerek volt…

Talán az apjára?

Nem… rá sem. Az apja akaratos, öntörvényű valaki volt egészen a betegségéig. A lányuk azonban csak céltudatos volt. Igen, mindig tudta, hogy kit, mit akar – bármi áron.

Akarta a fiút is, akihez hozzáment.

És most azt a férfit akarja, akivel viszonyt folytat…

Az asszony mélyet sóhajtott az ágyában, és a jobb oldalára fordult. Szorosan behunyta a szemét, és igyekezett másra gondolni, nem a gyermeke kusza szerelmi életére.

De nem járt sikerrel.

Minduntalan a lánya könnyes szemeit látta maga előtt… ahogy bevallotta aznap este, hogy fülig szerelmes, és válni akar…

Ő ugyan igyekezett jobb belátásra bírni, de eleve vesztes pozícióból indult. A gyereke helyében ő is a szerelemet választotta volna!

Csakhogy ő sosem volt bátor.

Sosem merte felvállalni az érzelmeit, így aztán egy olyan házasságban élte le az életét, ahol jó esetben is csak kölcsönös szimpátiáról volt szó.

És tudta, hogy a lánya sem szenvedélyes szerelemből ment férjhez.

Ez a csodálatos érzés csak jóval később adatott meg neki.

Most, alig néhány hónapja…

És szenved a szerencsétlen, mert vágyik a boldogságra – ugyanakkor nem akarja megbántani a férjét sem, aki mindig jó volt hozzá.

És most azt a kérdést tette fel az édesanyjának: hogyan tovább?

A lánya tőle vár választ.

Tőle, aki egész életében egyedül a férje érintését ismerte, és a szenvedélyt csakis a lánya kapcsolatain keresztül élte meg…

Hát mit mondjon neki?

Hogyan segítsen rajta?

Az asszony újra megfordult az ágyában, és nagyot sóhajtott.

Fogalma sem volt róla, hogy mit javasoljon a lányának…

Kedvelte a vejét, de a lánya volt a mindene.

Tudta, hogy ha együtt maradnak, akkor a lánya előbb-utóbb megnyugszik – ám sosem lesz tökéletesen boldog.

Ha viszont szétmennek…

Igen…

Ez lesz a leghelyesebb… De nem ő fogja tanácsolni! Nem bizony! Ő csak elmondja a véleményét…

Dönteni a gyereknek kell…

Nem lesz könnyű, de menni fog.

És ő ott fog állni mellette, hogy támogassa, segítse, ahogy tudja.

Mert nem a biztonság a legfontosabb.

Hanem a boldogság…