Az üzleti tárgyalás

Rettenetesen izgult, kár lett volna tagadni.

Igaz, már két hónapja dolgozott az új munkahelyén, és úgy érezte, sikerült felvennie a ritmust, mégis görcsbe rándult a gyomra, ha délutánra gondolt.

Tisztában volt a feladatával, értett mindent, de azt, hogy aktív résztvevője legyen egy komoly tárgyalásnak, még kissé korainak tartotta. A főnöke azonban csak nevetett az aggodalmán, és közölte vele: tökéletesen biztos benne, hogy remekül meg fogja állni a helyét. Neki efelől erős kétségei voltak, de ezt természetesen nem mondhatta meg. Így aztán remegő gyomorral készült a rá váró nehézségekre.

Először is még egyszer átolvasta a témát érintő e-maileket, amiket kapott, és memorizálta magában a levelezésben résztvevők neveit. Tapasztalatból tudta, hogy egy-egy megbeszélés előtt vagy elmarad a bemutatkozás, mondván mindenki ismer mindenkit, vagy pedig az érintettek úgy hadarják el a neveiket, hogy képtelenség megjegyezni őket. Neki viszont tudnia kell, hiszen a főnöke a jegyzőkönyv elkészítésével is őt bízta meg, az pedig kínos lenne, ha a szövegben „a piros nyakkendős férfi felvetése szerint…”, vagy „az aktatáskás nő az alábbi nyilatkozatot tette…” szerepelne.

A megbeszélés kezdete előtt tíz perccel elindult a tárgyalóba. Útközben végiggondolta, hogy a zsebkendője, tolla, határidőnaplója nála van, sőt a névjegykártyáit sem felejtette el magával vinni.

Amikor belépett a tárgyalóhelyiségbe, mosolyogva, hangosan köszönt a már ott lévőknek, és odalépett a főnökéhez, aki magához intette. A főnöke mellett három másik férfi állt, akik bemutatkoztak neki. Az első kettő idősebb úriember volt, akik nem tettek rá mély benyomást. A harmadik férfit, a partnercég jóképű, fiatal jogászát azonban nagyon is vonzónak találta.

Megismerkedésük után a férfi megjegyezte, hogy örül a találkozásuknak, mert végre láthatja azt, akinek eddig csak a dallamos neve keltette fel a figyelmét.

Ő erre persze elpirult, és hirtelen nem is tudta, mit válaszoljon, ám a főnöke megmentette azzal, hogy felkért mindenkit, kezdjék el a tárgyalást.

Az egyeztetés több mint két órán át tartott, mialatt ő bőszen jegyzetelt. Időnkét, ha szükséges volt, egy-egy adattal kiegészítette a felettese mondanivalóját, de többnyire minden figyelmét a jegyzetfüzetének szentelte.

Legalábbis látszólag.

Mert a valóságban nagyon is tisztában volt vele, hogy a jogász rajta legelteti a szemét. Egyszer-kétszer össze is akadt a tekintetük, olyankor ő zavartan újra a jegyzeteibe temetkezett. De amikor a férfi vette át a szót, kénytelen volt őt figyelni. Kedvtelve nézte vonzó arcát, karcsú, mégis izmos alakját, amelyen tökéletesen állt a jól szabott öltöny. Közben élvezettel hallgatta is: nem pusztán a mély hangja ragadta meg, hanem az is, amit mondott. Könnyedén, érthetően fogalmazott, és megfűszerezte cseppnyi humorral is a száraz tényeket, egyszóval remek előadó volt.

Ő pedig annyira belefeledkezett a csodálatba, hogy majdnem jegyzetelni is elfelejtett. Ám még időben megrázta magát gondolatban, és a figyelmét visszafordította a kötelességére.

A tárgyalás után összeszedte a holmiját, és azon volt, hogy minél gyorsabban és minél kevesebb feltűnéssel kimeneküljön a helyiségből, amikor a fiatal jogász megakadályozta ebben azzal, hogy elé állt.

Miután névjegyet cseréltek, a férfi kisfiús mosollyal az arcán megjegyezte, már alig várja, hogy újra láthassák egymást.

Ő erre csak mosolygott, és arra gondolt, a férfi pusztán udvariaskodik. Hiszen, ha találkozni akarna vele, ha igazán vele akarna lenni, akkor elhívná valahová.

Mivel ez nem történt meg, ő gyorsan elköszönt, és visszasietett az irodájába.

Ott pedig alaposan szemügyre vette a jogász névjegyét.

Egy pillanatra elábrándozott: mi lenne, ha…?

De nem akart túlságosan belemerülni a képzelgésbe, mert nem látta értelmét.

A férfi ugyan kedves volt vele, de biztosra vette, hogy ő sajnos nem az esete.

Ettől a gondolattól kissé elkedvetlenedett, és szinte már haragudott a férfira, amiért névjegyet cserélt vele, és amiért annyi figyelmet szentelt neki.

Amiért játszott vele.

Nem akart erre gondolni, ezért inkább belevetette magát a munkába.

Ám hiába igyekezett a feladatára koncentrálni, nem járt sikerrel. Ezért aztán úgy döntött, inkább hazamegy. Már összerendezgette az iratokat az asztalán, és eltette a laptopját is, amikor megcsörrent a telefonja.

A kijelzőn ismeretlen szám volt, ezért kissé szigorúan szólt a készülékbe.

De szélesen elmosolyodott, amikor meghallotta a hívó hangját.

A jogász volt.

És randevúra hívta őt…